Sidi Bouzid, egy alig negyvenezer lakosú kis város Tunézia kellős közepén.
Itt
nőtt fel Mohamed Bouazizi, majd itt próbálta meg biztosítani családja
számára a megélhetést úgy, hogy gyümölcsöket árult az utcán.
A férfinak volt kiről gondoskodnia, hiszen ő tartotta el anyját,
unokatestvérét és öt testvérét is. Samia, a húga azt mondta: bátyjának
egyetlen vágya volt, hogy egy teherautót vásároljon magának, erre
gyűjtött. Meg arra, hogy testvérei egyetemre járhassanak…
Faida
Hamdy, 45 éves városi felügyelő, egy rendőr lánya. Az ő hatásköre volt
ellenőrizni a város utcáin tevékenykedő kereskedőket. December 17-én -
immáron sokadjára - megpróbálta elkobozni Mohamed eladásra szánt
gyümölcseit. Amikor a fiatalember ellenállt ennek, tettlegességig fajult
a hatósági személyek részéről az intézkedés. A történtekbe nem
belenyugodva Mohamed később megpróbálta visszaszerezni elkobzott áruját a
városházán, ahol ismét megverték és megalázták a hatóság emberei…
Semmi különös. Átlagos hétköznap – mondják a helyiek, akik szerint ez teljesen megszokott eljárás a tunéziai városok utcáin és a kormányzati hivatalokban…
Aztán
éjfél körül a megalázott férfi ismét a városi tanács épülete elé
érkezett… Néhány ideges és félénk mozdulat… Halk sercegés… majd egy szál
gyufa lassan lángra kapott…
Hétköznapi eset gondolhatnánk mi is
a fentiekből kiindulva, de ma már tudjuk, hogy nem az. Ma már tudjuk,
hogy Mohamed Bouazizi nem azzal a céllal érkezett, hogy kővel dobálja
meg a városháza ablakát, hanem végső elkeseredettségében lángra
lobbantotta magát és ezzel a tettével nem csak a maga kilátástalan
életét változtatta meg, hanem talán az egész világét.
Mohamed Bouazizi
A
tettének hírére a városban tüntetések kezdődtek, amik a napok
múlásával egyre nagyobb tömegeket vonzottak. Aztán január 4-én Bouazizi
szervezete feladta a küzdelmet és a férfi meghalt. Halálának híre
lángba borította Tunéziát, aminek következtében az ország népe
elzavarta a 23 éve uralkodó elnököt, Zin el-Abidin bin Alit.
Egy diktatúra megdőlt, de a történet itt nem ért véget.
Kiszabadult
a szellem a palackból és a jázminos forradalom üzenete átlépte a
tunéziai határokat. Néhány nap múlva Bouazizi példáján felbuzdulva
Egyiptomban hat férfi gyújtotta fel magát, az emberek pedig óriási
kormányellenes tüntetések szervezésébe kezdtek. Ma már Egyiptom is
szinte lángokban áll és talán csak napok kérdése, hogy a 30 éve uralkodó
Mubarak elnök is a múlt egy részévé váljon. És hasonló folyamatok
lejátszódása várható Algériában, Marokkóban, Jordániában és Líbiában is,
ahol mind-mind ugyan demokratikus arcot mutató, de korrupt, önkényes
rezsimek uralkodnak.
Persze most sokan kérdezhetnék, hogy mégis
mit érdekel ez minket egy kontinenssel arrébb? Mit számít az nekünk, ha
az arabok gyilkolásszák egymást?
A világ óriási változáson megy
keresztül. Észak-Afrika átrendeződése teljesen megváltoztathatja és
szinte biztosan meg is változtatja majd a közel-keleti status quot, ami
nem kétséges, hogy kihatással lesz a mi életünkre is.
Egyiptom
sorsa pedig nem véletlenül kulcskérdés az Egyesült Államok, de
legfőképp Izrael számára, hisz ha az új kairói vezetés felrúgja az
1979-ben megkötött egyiptomi-izraeli békeszerződést, és továbbra már nem
lesznek hajlandók megakadályozni a Sínai-félszigeten keresztül a
Hamász kormányozta Gázai övezetbe irányuló fegyverszállítmányok
bejutását, akkor a zsidók nem kis bajba kerülnek.
Arról már nem
is beszélve, hogyha a forradalmi hangulat átterjed a második
világháború után a britek által összeeszkábált műállam jellegű
Jordániára is.
A jelenlegi uralkodó, II. Ábdulláh király az
udvar hatalmának megtartása érdekében, illetve a palesztinok ellenében
együttműködik a mindenkori izraeli kormánnyal, titkosszolgálatokkal és a
hadsereggel. Azonban Jordánia lakosságának mintegy hetven százaléka
palesztin, a szülőföldjükről egykor elűzött menekültek leszármazottjai,
akik helyzetüknél fogva nem kicsit fogékonyak a forradalmi
gondolatokra.
A zsidók pontosan tudják, hogy mekkora a tét és
látva az eseményeket teljes gőzzel beindították a cionista diplomáciai
gépezetet. A hétvégén Izrael bizalmas üzenetet küldött az Egyesült
Államoknak és európai országoknak, azt kérve, hogy támogassák az
egyiptomi elnök rendszerének stabilitását, „amelynek
nagy tiltakozási hullámmal kell szembenéznie. A Nyugat és az egész
Közel-Kelet érdeke az egyiptomi rendszer stabilitásának fenntartása,
ezért fékezni kell a nyilvános bírálatokat Hoszni Mubarak elnökkel
szemben."
Az izraeli illetékeseket idézve a Háárec arról
is beszámolt, hogy a külügyminisztérium irányelveket küldött mintegy
tucatnyi "kulcsfontosságú" országban - az Egyesült Államokban,
Kanadában, Kínában, Oroszországban és más európai országokban - működő
nagykövetségének, arra kérve a nagyköveteket, hogy
beszélgetőpartnereiknek hangsúlyozzák "Egyiptom stabilitásának fontosságát", és mielőbb juttassák el nekik ezt az üzenetet.
Azonban
zsidó nyomulás ide, amerikai erőlködés oda, nem kétséges hogy
hamarosan eljöhet, vagy eljön az az idő, amikor Izrael szövetséges
nélkül, teljesen egyedül marad a Közel-Keleten. Persze most gondolom,
elsőre sokunknak mosolyra húzódik a szája, és a képzeletünkben
felsejlik egy olyan közel-keleti térkép, amin egyátalán nem szerepel az
"Israel" felirat.
De azért ne feledjük az érem másik oldalát
sem. Ha ez, vagy valami hasonló bekövetkezik, a Jordán partjáról nem
kevés ember fog magának új hazát választani. És talán még sokunk
fejében ott cseng Simon Perez felháborító, de ettől még igaz mondata: ...felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot…
Az pedig nem kérdés, hogy hova mennek majd. Biztosan oda, ahol a föld egy része már most is az övék...
Radical Puzzle - egerjobbik.hu
|
Kommentáld!